Mielőtt kilépek az ajtón, még megnézem magam a tükörben. Már tökéletesen el tudom készíteni a marcell-hullámot, a rövid hajamra rakott fejpántom is úgy csillog, mint Salamon töke.
Ruhám egyenes vonalú és a térdemig ér, akárcsak a hamis gyöngyből álló, duplasoros gyöngysorom. Arcom fehérre festve, szemöldököm kitépve és újra rajzolva. Vörösre festett szám csak úgy vonzza a tekintetet. Csodaszépnek látom magam, de mégiscsak egy flapper lány vagyok.
Ajtón kilépve a táncterembe lépek. A férfiak akkor is megnéznek, ha idősödő nejükkel vonulnak karbaöltve. Charleston zenére járok, csípőm ring és szoknyám szélén csak úgy csapódnak a rojtok. Érzem, mindenki engem néz.
A pulthoz megyek. Leülök és az sem zavar, hogy a mellettem levő, cseppet sem úriember igyekszik a szoknyám alá látni. Már nem szomjas, ami ilyenkor, a szesztilalom idején elég nagy merészség. Én egy koktélt kérek, a pultos Johny már ismer, ginnel készíti, miközben egy pintet löttyint az italomba, kacsint is egyet. Drága Johny! Akármilyen jóképű vagy, túl kevés a pénzed.
Körbenézek és ki is szúrok egy férfit az egyik asztalnál. Jó lesz ma estére. Keresztbe vetem a lábam és előveszem a hosszú szipókám. Cigarettát illesztek a végébe és keresgélni kezdem a gyújtóm. A férfi bekapja a csalit és felpattan, hogy tüzet adjon.
Azt hiszem ma is ki tudom fizetni a lakbért.